Kerti Kisház

Van nekem egy - két régi zsíros bödönöm, szép darabok, sajnálok hozzájuk nyúlni. Ezt a kicsit azért kencéztem át mégis, mert a pereme néhol meg van hajolva, tehát nincs már tökéletes állapotban, és a zománc is sok helyen lepattogzott már róla (arról nem is beszélve, hogy a színe is felejthető volt). Nem ragozom tovább, így nézett ki: Durvább csiszolópapírral alaposan megsikáltam. Sajnos erről elfelejtettem képet készíteni, hiába, szoknom kell még a blogolást. :) Csiszolás után portalanítottam, majd áttörölgettem hígítóval, hogy biztosan teljesen por, és zsiradékmentes felületet biztosítsak a zománcnak. Az első kör után kissé antik, mai szóval élve: vintage felületet kaptam. Aki ezt szereti, itt meg is állhat, sőt (!) 1 órácska száradás után még bele lehet húzni pár csíkot ecsettel a minél rusztikusabb felület érdekében: Én itt nem álltam meg, 1 nap száradás után még egyszer átkentem, és nagy örömömre a festék ekkor már nem folyt, hanem szépen terült a bödön teljes felüle...

Voltak régi függő virágtartóim, amit kidobni mindig is sajnáltam, de minden évben csak kerülgettük őket, mert nem igazán voltak jók semmire (virágtartónak sem, ugyanis egy kisebb cserép is csak nagyon szűkösen fér el bennük). Férjemnek kerekedett a szeme, amikor ismét előkaptam őket azzal a gondolattal, hogy ezeket én bizony most felújítom magamnak. Fellelt állapotban így néztek ki: Lemostam, megszárítottam majd megcsiszoltam őket, ezután következett az idegőrlő rész: a festés. Nem szedtem ugyanis szét, hanem szépen benyúltam az ecsettel és minden oldalról lepamacsoltam. Próbáltam saját színére, pirosra festeni, de valami egészen kivételesen ronda lett, így maradtam a fehérnél. Bár nem ad annyi örömet sem látványban, sem funkcióban, mint amennyi munka volt benne, de azért az elképzelésem megvalósult: bekerültek a kreasarokba belső polcnak, és a Singeres dobozkák épp beférnek. Készítettem egy gyors fotót róluk, de igazán majd akkor lesz látványos, ha egészben látjátok a st...

VÉGRE VARRTAM! Már egy ideje elő van készítve a varrógépem, de csak most értem odáig, hogy le is üljek elé. Persze most is csak apróságokra volt időm, de azért örülök ennek is. Van nekem egy régi farmer neszesszerem, szintén saját kezű alkotás, de (nem szégyen) több éves már. Azért szeretem, mert éppen megfelelő méretű, így vígan elfér benne az alap sminkkészletem (azokra a darabokra gondolok, amiket a táskámban is magammal hordok arra az esetre, ha igazítani kell az ábrázatomon) . Eddig nem volt igényem másik neszesszerre, EDDIG...! Ma ugyanis kitaláltam, hogy varrok egyet a régi mintájára. Így történt az eset: Kiszabtam a külsőt és a bélést, kerestem hozzá egy csajos színű cipzárt és egy kis csicsát. Első gondolatom csipke volt, de végül egy apró virágmintás textilszalagot választottam. Hátha valakit érdekelnek a méretek is, leírom ide: se nem kicsi, se nem nagy. Éppen akkora, hogy elfér bármilyen táskában is retikülben, de jó rejtekadó egy nő mindennapos a...

Mivel kicsi a hely, sok praktikus tárolóra van szükségem, ami persze harmonizál is a mostanában kissé egysíkú, piros pöttyös elképzeléseimmel. Ígérem, nem fog ez a piros pöttyös, csíkos, kockás mánia már sokáig tartani, a napokban szereztem ugyanis pár kimondhatatlanul gyönyörű rózsás anyagot, amikből tervezek majd varrni ezt azt. Nade visszatérve: dobozok meg dobozok kellenek a cuccaimnak: ollóknak, sniccernek, ragasztónak és még sorolhatnám. Itt már írtam arról, hogy készítettem már párat, de azok csak apróbb dolgok tárolására alkalmasak, így kellettek nagyobbak is, amibe kényelmesen pakolhatok. „Jó lesz ez még valamire” alapon félretettem kisfiam tejitalának konzerv dobozait. Az a szép benne, hogy belülről peremes, és jól záródó teteje is van, tehát tényleg kár lett volna kidobni, mert igényesen legyártott darabok. Ahhoz, hogy jól is nézzen ki, le kellett őket festeni, be kellett pettyezni, és csíkozni, majd fel kellett címkézni. Az eljárás részletezve a következőképpen...

Mostanában nem jutott időm komolyabb dolgokba belefogni, így jobb híján csak nyomtatgattam, ragasztgattam. A művelet hozzávalói: nyomtató, képek, matricák sima nyomtatópapírra nyomva ( ha valakinek kellenek a képek lelőhelyei, csak kérdezzen, most itt nem osztanám meg az összes linket ) laminálógép és fólia decoupage ragasztó és Palmatex befőttesüvegek (1. kép), babateás dobozok (2. kép), nagy tejitalos konzerv (3. kép) / most kiderült, hogy van egy pici babám. ;) / Leírás: Alap jelmondatom, hogy "tárolódobozokból sosem elég", de mégsem szerettem volna, hogy rámásdobozok , meg befőttesüvegek rondítsák a stelázsit. Illetve kamuzok, mert befőttesüveg lesz, de "kicsit" felcicomázott formában. Kezdem is a sort az ő bemutatásukkal. A matricákat megterveztem, kinyomtattam rájuk, de egyelőre még fogalmam sincs mik lesznek az üvegekben, az is lehet, hogy változni fog a tartalmuk, így mindegyiküknek olyan elnevezést adtam, ami pont jó lesz, bármit ...

Örkény egyperceseket írt (szeretjük!), én ezentúl kétperceseket (is) fogok. Na persze ez a mondat nem arra irányult, hogy párhuzamot húzzak kettőnk között, mert tudásunkat nem lehet és nem is kell összemérni, nameg másban is utazunk. ;) Az időtartam esetemben az ötlet megvalósítására vonatkozik. Találtam egy szép, piros :) , régi zománcos fedőt. Ő ismét az a darab, amihez nem szeretnék hozzányúlni, pedig láttam 1-2 szép decoupage-os ötletet, de most kihagyom, jó lesz majd másra. A fedő jelzett, bonyhádi, valószínűleg nem ma gyártották, mert 15 Forint 20 fillérbe került, gondolom edénnyel együtt. Kerestem ötletet a hasznosítására, és ezt a nagyon egyszerű, de nagyszerű megoldást találtam: a falra fogom szegelni, akasztós "fogas" lesz belőle a kreasarokban. Így készült: A falhoz tettem a fedőt, a szeggel megjelöltem a falat (óramutató szerint kb. 8.40-nél és 4.20-nál). Érdemes kis fejű szeget használni, hogy minél kevésbé látsszon. Félig bevertem a szeg...

Bizonyára sokan egyetértünk abban, hogy vannak olyan darabok (legyen az valamilyen apró használati tárgy, vagy akár egy bútor), amihez nem szabad hozzányúlni! Nem szabad elvenni a színét, a mintáját pusztán azért, mert egy ma divatos irányzatot szeretnék követni, ami holnap már nem biztos, hogy tetszeni fog. Hagyjuk meg neki azt az érzést, amit évtizedeken át közvetített, sőt, ha lehet, segítsük abban, hogy ezt megtehesse még gyermekeink, unokáink irányába is. Nem szeretnék lázadni senki ellen, aki ezt nem így gondolja, ez csupán az én véleményem, egy szubjektív dolog. Most egy aprócska, de annál hasznosabb tárgy akadt a kezembe, egy 1970-es évekbeli vállfa, mely még igazi keményfából készült, festett felirattal az elején, mellyel annak idején büszkén hirdette hovatartozását.  Ahogy elnézegettem, elkezdett érdekelni, mit is tartok a kezemben, utánanéztem hát az interneten. Nem merülnék bele a részletekbe, akit mélyebben érdekel, az utána olvashat a Wikin, d...