Egyszerű kis neszesszer
VÉGRE VARRTAM!
Már egy ideje elő van készítve a varrógépem, de csak most
értem odáig, hogy le is üljek elé. Persze most is csak apróságokra volt időm,
de azért örülök ennek is.
Van nekem egy régi farmer neszesszerem, szintén saját kezű
alkotás, de (nem szégyen) több éves már. Azért szeretem, mert éppen megfelelő
méretű, így vígan elfér benne az alap sminkkészletem (azokra a darabokra
gondolok, amiket a táskámban is magammal hordok arra az esetre, ha igazítani kell
az ábrázatomon). Eddig nem volt igényem másik neszesszerre, EDDIG...! Ma ugyanis
kitaláltam, hogy varrok egyet a régi mintájára.
Így történt az eset:
Kiszabtam a külsőt és a bélést, kerestem hozzá egy csajos
színű cipzárt és egy kis csicsát. Első gondolatom csipke volt, de végül egy
apró virágmintás textilszalagot választottam.
Hátha valakit érdekelnek a méretek is, leírom ide: se nem
kicsi, se nem nagy. Éppen akkora, hogy elfér bármilyen táskában is retikülben,
de jó rejtekadó egy nő mindennapos alapfelszereltségének. A cipzár 17 cm-es, a
kiszabott darabok 17 x 18 cm-esek, alján 1 x 1 cm-es bevágással, ez adja majd a
neszesszer „talpát”.
Először a szalagot varrtam fel az elejére és a hátuljára:
Majd, a már korábban ismertetett vasalásos technikát
alkalmaztam, így nem kellett gombostűznöm. A külső valamint a bélés anyagból is
levasaltam 1 - 1 cm-t , ezek közé ment a cipzár. Ügyelni kell, hogy az anyagok
színeljenek.
A zipzárt nyitott állapotban kezdtem el bevarrni, majd
amikor a kocsihoz értem, összezártam, mert nem fért volna el a varrógéptalp
alatt. (Eljárás: a tűvel az anyagot leszúrom, a talpat felemelem, zipzárt
összehúzom, talpat leteszem és varrok tovább.)
Ha mindent jól csináltunk, így nézünk ki a cipzár bevarrása után:
Végül már csak egyetlen dolog maradt: a külsőket (elejét a
hátuljával), valamint a bélést összevarrni. Fontos, hogy a bélésen hagyjunk
egy lyukat (!!!), azon keresztül fogjuk színére fordítani a neszesszert.
Ím a végeredmény, szerintem ő is ki fogja bírni pár évig. ;)
Aki tovább szeretné csicsázni, tehet rá színazonos
csüngő-lógót is:
Kukucs:
Azért hihetetlen, hogy nem volt benne semmi piros pöttyös, nem? ;)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Köszönöm a hozzászólást! :)