Egy kis shopping
Amikor az ember lánya (vagyis kéremszépen: háziasszonya) elmegy a helyi közértbe megvásárolni a reggelit és az ebédhez-valókat, nem is gondolja micsoda üdítő látványban lesz része, ha kicsit jobban elkezd kutakodni az "aktuális akciók" polcon, ami most suliholmikkal van roskadásig tele. Persze szemfülesnek kell lenni, mert nem nevén nevezik a gyereket, hanem a ma divatos (általam annyira nem preferált) "Vintage style" jelzővel látták el ezt a Cath Kidston-féle rózsa mintás füzetet. Mondjuk annak, aki bolondja a stílusnak, úgyis rögtön rááll a szeme, és már pakolja is a kosárba (ugyanis ez nagyon ritka látvány mifelénk).
(Csak zárójelesen jegyzem meg, ha valaki venni szeretne, hogy a Pennyben kapható a héten.)
Ha van a családban gyermek, akkor érdemes egy 500-ast rászánni erre az ollókészletre, és megvenni magunknak, majd ráfogni, hogy a gyereknek vettük. Néha persze kölcsön kaphatja, ha mondjuk ügyesen megeszi a spenótot. ;-) Viccet félretéve: természetesen a kisfiamnak vettem (több más Verdás őrülettel együtt, így pl. a Matukás-Villámos-Francheskos tollkészlet és csillámporos ragasztó), amikkel egy jó kis alkotódélutánt fogunk tartani. Az ollónak egyébként műanyag az éle, de a papírt nagyon szépen vágja cikk-cakk, hullám és egyéb mintákban, ahogyan a doboz is mutatja.
(Abban bízom, hogy esetleg filc anyaghoz is jó lehet. ;-))
(Abban bízom, hogy esetleg filc anyaghoz is jó lehet. ;-))
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Köszönöm a hozzászólást! :)