Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2014

Origami könyvjelző

Kép
Mivel kis családommal napok óta harcolunk a bacik ellen, így komolyabb fabrikálásra nem volt energiám, csak pár Halloween díszt készítettem, merthogy mifelénk ilyen mulatságok is szoktak lenni, de erről majd később. Esti kikapcsolódásként kreatív oldalakat böngészek, gyűjtöm a sok remek ötletet. Már csak arra a weboldalra kellene rákeveredni, ahonnan időt tudnék gyűjteni a megvalósításukra. :-) Most erre az apró, de nagyszerű hajtogatott okosságra találtam rá. Öreg motorosok már biztosan találkoztak ezzel a képsorozattal, rám viszont az újdonság erejével hatott, és nagyon tetszik, így megosztom itt is. (Forrást nem tudok megjelölni, valami japán oldalról lett "pinelve", de a böngészőm nem tölti be a honlapot, úgyhogy ezért elnézést kérek.) A képkockák magukért beszélnek.

Szívbaj

Kép
Van egy eltitkolt képességem, ami igazából képtelenség. Ugyanis képtelen vagyok szép Tilda szívet varrni. Nagyon ki vagyok már cikizve miatta, de ez az igazság, egyszerűen nem megy . Próbáltam már szabásminta (!!!) alapján, de olyan kis nyomik lettek a szíveim, hogy inkább nem is dicsekszem velük. Girbe-gurba, nem szimmetrikus, nem elég pufi vagy túl pufi.....szóval van baj bőven. Ezért: Ha bárkinek akad használható ötlete, videós részletes leírás valahol !!!!!!!! kérem ossza meg velem! :-) Aztán ha sikerül megalkotnom az első tökéletes prototípust, ígérem, ki fogom sorsolni! Mindamellett, hogy segítőm nevét aranyba foglalom. :-) <-- Valami ilyesmire gondoltam.

Tálcából mágnestábla

Kép
Még nyári történet volt, hogy találtam egy régi kis fém tálcát. Nem nézett ki túl barátságosan, de azért megosztom veletek a képet, hogy lássátok honnan indult a küzdelem. Lemostam, csiszolópapírral átsikáltam, eddig egyszerű volt a dolgom: Néhol olyan szép fényesre sikerült csiszolni, hogy megfordult a fejemben, hogy így hagyom, de a józan ésszel való gondolkodás erre a hobbyra nem jellemző, úgyhogy mégiscsak lefestettem. Eltelt azóta 1-2-háá hónap, agyaltam, mivel lehetne feldobni. Mint arról korábban itt már írtam is, nem rég megpróbálkoztam belevetni magam a transzferálás rejtelmeibe, több-kevesebb sikerrel. Azóta is sokat próbálkozom a technikával, igyekszem a magam módszereivel tökéletesíteni, és a lehető legtöbb felületen megpróbálkozni vele. Most a festett felület volt soron. Vesztemre. Tuvalevő ugyanis, hogy nitroval transzferálok, és ennek a lötyinek van egy olyan hülye tulajdonsága, hogy oldja a festéket. Nade itt nem lesz gond -gondoltam én-, hisz nem a festéket ...

Transzferálás: a kezdetek

Kép
Pár oldalon olvastam a transzferálás technikájáról, mely eleinte kevésbé, majd a szebbnél szebb eredményeket látva egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet. A receptet most csak azért írom le, mert egy kedves barátnőm kíváncsi rá, és tőlem akarja "hallani", de amúgy a Google-ban rákeresve sok kreatív oldal ír már a technikáról, szóval nem én találtam fel. Szerencsére!!! Ugyanis a meglévő leírások alapján is sokat kínlódtam, mire összejött az első sikerélmény. Nem azért, mert rossz volt a segédlet, hanem mert "túl erős" a nyomtató. A könnyű transzferálás lényege ugyanis a gyengébb nyomtatási minőség, mivel a "lazább" festék könnyebben (sokféle szer hatására) oldódik a papírról. Van egy Facebook csoport, ahol nagyon segítőkészek a lányok, és a sok technikai leírás, és sablon megosztása mellett még a különféle nyomtatókhoz sikerrel alkalmazható átvivőszerek listáját is igyekszenek összeírni, ami remek segédlet. Tehát a teendő, ha transzferálni szere...

Apró örömök

Kép
 Magamban már elfogadtam a pöttyös szívet amolyan saját logónak.  Hogy " minek az nekem? ", azt nem tudom, dehát miért ne? ;-)  Kutakodtam már egy ideje pöttyös szíves szalag után, de elég nehéz a kérdés, mivel van már mindenféle (Thomasos, Verdás, baglyos és még sorolhatnám), de kifejezetten olyan, hogy fehér alapon pöttyös szíves: nincs . Lehet, hogy valakinek fel kéne most már találni. ;-) Találtam viszont a neten olyat, ami közelít az elképzelésemhez, le is csaptam rá, és a mai postával megérkezett. Nagy öröm volt erre hazajönni a munkából. :-D Szépséges, s majd meglátjátok, hogy mi mindenre jó az ilyesmi! Vettem még másmilyet is, azokat majd alkalmazásuk során fogom bemutatni.

Nyomtatott kotta, folyóirat dekor céllal

Kép
Pár hete egy kreatív oldalon antik kottából, könyvből, folyóiratból készült szép és kevésbé szép díszeket, dekor tárgyakat láttam. Szememnek és lelkemnek nem igazán esett jól azt olvasni, hogy az alkotások mind eredeti példányokból készültek, arra való hivatkozással, hogy ezek már "régi, kukába szánt darabok" voltak. Nem akarom magam piedesztálra emelni, de úgy gondolom, minden könyvnek -legyen az egy bestseller vagy egy kevésbé ismert regény- küldetése van, és ahogy a könyv, úgy a kotta is művészeti alkotás, mely nem arra hivatott, hogy szívecskét vágjunk ki belőle, vagy rosszabb esetben ízléstelen madárkalitka alja legyen. Nade nem szeretnék tovább személyeskedni, inkább bemutatnék egy alternatív megoldást arra az esetre, ha valaki mindenképp kottával, vagy könyvlappal szeretne dekorálni. Az interneten a megfelelő keresőszavak beírása után millió+egy antik stílusú kottát, folyóiratot, könyvoldalt találhatunk. Lementjük, kinyomtatjuk (ügyesebbek egy kis photoshoppal m...

Így néz ki most a kreasarok

Kép
Már magam sem tudom meddig szerettem volna várni a berendezett kreasarok bemutatásával. Volt / van sok elképzelésem, egy-két apró kiegészítő, melyekkel együtt fog igazán úgy mutatni, amilyennek látni szeretném, de pár hónapja sajnos már nem jut rá annyi idő és energia, mint szeretném. Viszont nem merült feledésbe, sőt! Sokszor jár rá a gondolatom, hogy jól esne valamit tenni-venni. Ma végre volt szabad fél órám, és amikor kimentem, olyan jó látvány volt (számomra) a napsütötte kis hobbyműhelyem, hogy gyorsan lefotóztam, s gondoltam közzé teszem itt is. Annyi huncutság van a dologban, hogy a varrógép most még nem itt van beüzemelve, mert elég fázós vagyok, és ülő tevékenységhez már elég hidegek vannak. :)