Bejegyzések

Tervek röviden

Kép
Jáááj, csak nehezen megy ez a blogolás, de azért igyekszem, próbálkozom! Kevés az időm, az az igazság! Rohanás van minden nap! Ám ahogy  cseperedik a gyermek, és egyre több önálló tevékenységre van igénye, érzem, hogy nálam is szabadulnak fel percek, energiák, amit így-úgy igyekszem hasznosítani.  Alakul a kuckó, a hétvégén már festettünk!  A felújítással az új elképzelésem az, hogy az alap funkció megtartása mellett (miszerint ez egy alkotó szoba), kap egy olyan rendeltetést is, melynek fő célja a pihenés, elmélyülés elősegítése lesz. Nem kis kihívás egy ekkora alapterületű helyiségben mindennek otthont adni, nem véletlenül becézem "kuckónak" ezt a szobát.  Gyűjtöttem pár inspirációs képet a terveimről, elképzeléseimről: Szeretnék egy ilyen egyszerű kis olvasó-sarkot, szép nagy füles fotellel, olvasólámpával, polcokkal. Tökéletesen illusztrálja ez a kép, hogy miképpen fog ez kinézni nálam, ugyanis kb. ennyi hellyel gazdálkodom én is az ablak mellett.   ...

Újra jelentkezem

Kép
Szeretettel üdvözlök mindenkit! Röpke pár éves kihagyás után újra jelentkezem! 😊 A kuckóm felújítás és átrendezés alatt áll, ennek apropóján gondoltam, hogy újraindítom / folytatom az oldalt és a blogot, amiket szintén igyekszem egy kicsit frissebb dizájnnal ellátni. Sok minden történt az elmúlt években. A szép pillanatok mellett több veszteség is ért, ezért (is) döntöttem úgy, hogy egy időre inkább felfüggesztem az online jelenlétet. Ezt abból az okból sajnálom, hogy sok kreatív munka született a kezem nyomán azóta, és alapvetően szerettem írni erről, szívesen osztottam meg a hasonló érdeklődési körű olvasókkal. Emlékszem, milyen jól esett mindig a segítség, a tapasztalatcsere és a pozitív visszajelzés. Idő közben azért igyekeztem tanulni, fejlődni is ebben-abban, a munkámnak köszönhetően digitálisan is. Így pl. tanultam fotózást, grafikát, látványtervezést, amit ezután megpróbálok majd a saját webes felületeimen is kamatoztatni. A Kreatív Sarok oldal így némiképp tartal...

Valentin napi füzér

Kép
Közeleg a Valentin nap, a magyar férfiak kedvenc ünnepe. :-) Általános elmélet, hogy amelyik pasinak van barátnője, az azért utálja, amelyiknek nincs, az pedig azért. De a magunk fajta "asszonyság" egy újabb okot, lehetőséget lát a kreatívkodásra. :-) Szívesen készítettem volna az ágy felé egy efféle dekorációt (mert tetszik), de a férjemet nem akartam sokkolni vele. :-) Pinteresten találtam Maradt így továbbra is a kuckó-dekoráció, abban is az egyetlen kihasználatlan kis terület: az ablak. Egyszerű piros pöttyös szívecskéket ragasztottunk arany cérnára, ebből lett a függöny-füzér, vagy füzér-függöny ( kinek hogy tetszik ). A mondat azért íródott többes számban, mert ilyenkor 4 és fél éves kisfiam segítségére mindig számíthatok. :-) Ha besüt a nap, mutatós kis árnyjátékkal ajándékoz meg minket a füzér:  

Elkészült a vásári portéka

Kép
Igazán elégedett vagyok a mai napi teljesítményemmel. A párnákhoz sikerült elkészítenem a papírbilétákat, illetve a leírást is megszerkesztettem, kinyomtattam. A természetes hatás érdekében félfamentes rajzlapra nyomtattam mindent, és egészen szimpatikus a végeredmény. Számomra legalábbis olyan dolog, amiért szívesen adnék akár pénzt is. Remélem az ovis vásár vevőközönsége is így gondolja majd. :-)