A megvalósítás küszöbén

Az asztalom már készen állt, kellett hát egy stelázsi. Napokig gondolkodtam, honnan is fogom beszerezni, vagy hogyan is kellene létrehozni. Mindkét elképzelés megvolt már, amikor férjem felajánlotta a szerszámos polcát a nemes célra, így egy csapásra megoldódott a kérdés.
Annyi nehézség volt ebben is, hogy az asztal szélességéhez mérten 140 cm-es szélességről 95 cm szélesre kellett  vágnunk, és őt is fel kellett újítanunk.
Mint az alábbi képen látható, az asztalhoz és a székhez hasonló állapotban várt a jobb sorsra, hamar neki is láttam hát a felújításához.


Aznap éjszaka már pár centivel rövidebben, alapozóval lekenve tért nyugovóra.



Megjegyzések